top of page

Így ünnepeltek a költészet napján alsósaink


Az első osztályosok olvasókönyvében minden betűkhöz egy-egy versrészletet raktak a tankönyv írói. A költészet napján ezeket olvasták végig a gyerekek.

Házi feladatként ki kellett választaniuk a legjobban tetsző ötöt, amit a következő órára szép olvasásra be kellett gyakorolniuk. Megbeszélték, hogy költőnek nevezzük a versek íróit. Az olvasás során így több költő nevét ismerhették meg. Írás órán Nagy László: Balaton-parton című versét másolták le, melynek során megbeszélték a versforma jegyeit, mivel a tanév során most először másoltak verset.

A 2/a osztály a digitális témahét keretein belül emlékezett meg a költészet napjáról is. A megismert és egyre tudatosabb használt keresőmotorok segítségével, kulcsszavak megadása után olvastak utána annak, mit is, kit is ünneplünk ezen a nevezetes napon. Olvastak József Attila gyermekverseiből, majd meg is hallgatták azokat. A számukra legszebbet (Altató) pedig meglepetésként be is építik majd az édesanyáknak szóló anyák napi köszöntő műsorba.

A 2/b osztályosok az internetes kereső segítségével kerestek információt arról, hogy miért április 11-e a költészet napja, majd emlékeztetőt írtak a füzetbe József Attila születésnapjáról. Az óra további részében meghallgatták József Attila: Altató című versét Szabó Gyula előadásában.

A költészet napjára a harmadikos gyerekeknek hozniuk kellett egy általuk választott, kedvenc verset. József Attiláról már sok mindent tudnak, hiszen tanultak már verseket tőle, tudták, hol található Szegeden a szobra, és azt is, hogy miért éppen ott. Beszéltek az életútja fontos állomásairól, szegedi éveiről. Néhány verset felolvastak. Elszavalták az Altató című verset, majd mindenki felolvasta a hozott versét.

A 4/a osztály tanulói egy legyező egy-egy szeletére írta fel kedvenc költeményét és szerzőjét.

A költészet napja alkalmából a 4/b osztályosok először magáról a költészetről beszélgettek, kedvenc verseik címét össze is gyűjtötték egy lapra. A gyerekek beszéltek arról, hogy az általuk ismert versek közül melyek állnak közelebb hozzájuk: voltak, akik a vicces verseket, voltak, akik a tájleíró verseket, voltak, akik a verses meséket említették. Ezután egy ppt segítségével tekintették át József Attila életútját, majd tanult József Attila verseket idéztek fel közösen (Altató, Mama, Kertész leszek, Betlehemi királyok).

Elérhetőség

Címünk

Szent Imre Katolikus Általános Iskola
és Alapfokú Művészeti Iskola

Tel: +3620 256 08 48

Email: titkarsag@szikai.hu 

Zsombó, Móra Ferenc utca 8.

bottom of page