Felvidéki történelemvetélkedő és verseny (Ipolynyék, 2018. április 19-20.)

A verseny és ünnepségsorozat előzménye: Idén ünnepli fennállásának 60. évét az ipolynyéki Balassi Bálint Alapiskola, Zsombó község testvértelepülése. A Parassapusztától megközelítően 20 km-re, Zsombótól 260 km-re található zömmel magyarlakta település adott helyet annak a történelemvetélkedőnek, melyre olyan három fős csapatok pályázhattak, akik Ipolynyék testvérteleülésiből kerültek ki. A zsombói iskola abban a remek helyzetben találta magát, hogy 2*3 fős csapatot is tudott indítani a versenyen.

A verseny: A versenyt Ipolynyék polgármestere nyitotta pár rendkívül felemelő mondattal, amely kifejezte, hogy emberileg mennyire természetes, s mégis milyen nehéz sokszor a magyarságot összehozni egy térben, földrajzi határoktól függetlenül. A verseny 5 elemből állt, melynek leghangsúlyosabb része a versenyt bevezető 40 perces műveltségi teszt kitöltése volt. Ezalatt az idő alatt több, mint 100 kérdésre kellett válaszolni, melyek a magyarság őstörténetére, valamint az Árpád-korra vonatkoztak. Ha az ember utánaszámol, kb. 20-25 másodpercnyi idő jutott egy kérdés megválaszolására, ha végig akart érni a csapat a 40 percnyi teszten. Mivel igen korán indultunk Zsombóról, kissé aggódtam, nehogy túl fáradtak legyenek a gyerekek ehhez az erőt és neuront próbáló vetélkedőhöz, de az eredmények minden kétséget eloszlattak. A vetélkedő többi része úgy lett felépítve, hogy egyre rövidebb versenyszakaszokat foglalt magába. A fennmaradó négy rész 15-15 perces etapokban váltotta egymást. Volt többek között vaktérképes feladat, valamint képkirakó is. A képkirakóval 10 percig küzdhettek a gyerekek, s nem volt elég annyi, hogy megkeresték a puzzle minden egyes elemét, egymás mellé helyes sorrendben helyezve, hanem egy felcímkézett papírra kellett felragasztaniuk darabjaikat. Csapataink rendkívül ügyesek voltak. A zsűri három tagú volt, s igen gyorsan, hatékonyan dolgozott. A 40 perces feladatrész után 5 percnyi szünetet iktattak be, majd ezt követte az utolsó négy rész lebonyolítása. A verseny 10 óra után pár perccel kezdődött, s szinte pontosan délig tartott. Az eredményhirdetést lázasan várta már mindenki. Tudtuk, hogy szeretnénk nagyon szépen szerepelni, tudták a gyerekek is, hogy rengeteget készültek a megmérettetésre, de ekkora ajándékra nem számítottunk. Az egyik csapatom gyönyőrű, 2. helyezést (Tolmacsov Máté, Kovács-Hegedűs Viktória, Masa Bence) szorosan a testvériskola mögött, a másik csapatom pedig 6. helyezést (Hódi Koppány, Kálmán Virág, Kálmán Patrícia) az ötödikkel helyezett mögött szoros versenyben. A gyerekek hihetetlen lelkesedésben törtek ki, s én is, aki tudtam, mennyire fontos magyar történelmünk ezen fejezete, valamint a gyermekek sikere. Ilyen típusú versenyre az iskola közelmúltjának történetében nem volt példa, s diadalt arattunk. Mindenki csak több lett az úttal, mert ez nem pusztán verseny volt annak teljesen lecsupaszított prózai értelmében, hanem egy olyan felfedezőtúra, ahol gyermekeink megtapasztalhatták, milyen gyümölcsöző lehet az együttműködés egymással, s milyen fontos, hogy határon túli magyar honfitársainkkal jó kapcsolatot ápoljunk. Ami nekünk a határokon belül olyan természetes, mint a levegővétel, az a másik oldalon állandó napi küzdelem eredménye. A vendégül látó iskola, s a felvidéki túra: Már az érkezésünkkor nagy szeretettel fogadtak, körbevezettek az iskola egyes részein, valamint abban is segíthettek, hogy az ünnepség komolyságágra való tekintettel hol öltözhetnek át gyerekek. Ezután elmondták, hogy a verseny a helyi művelődési házban lesz, s át is sétáltunk oda, ahol már teasüteménnyel, üdítővel, frissítő limonádéval vártak minket. A verseny helyszínén lévő három fős asztalok félkör alakot öltöttek, s rendezés, a bútorok berendezése igen precíz mintát követett. A verseny után meghívták a csapatokat és annak kísérőit egy ebédre, majd ezt követően egy felvidéki buszos túrára, ahol egyebek mellett megtekintettük a Balassi-család kékkői várát, Alsósztregovát, valamint Mikszáth szülőfaluját, Szklabonyát, vagy ahogyan régen nevezték Mikszáthfalvát. Az idő rendkívül kegyes volt hozzánk, felhőnek még csak foszlányát sem érzékeltünk. A kékkői várba magyar nyelvű idegenvezető helyett a külön késés ellenére csak szlovák idegenvezetőt küldtek, de rendkívül jól helytállt a Balassi Bálint Alapiskola történelemtanára, aki az idegenvezető minden szavát magyarul tolmácsolta számunkra. Rendkívül jó érzés volt látni, hogy a várat rendben tartják, folyamatosan újítják fel, az már más kérdés, hogy a szlovákok jelentős része ezt a szlovák örökségnek tekintik. Megtekintettük a Balassi család barokk kápolnáját is, amelyben Szent Anna személye kiemelt szerepet kapott. Sokak számára az alsósztregovai kirándulás volt a legemlékezetesebb, legbensőségesebb. Madách kúriájában haladva, ahol megírta Az ember tragédiáját, az ember borzongással halad szobáról szobára, színről színre. Az interaktív kiállításon Az ember tragédiájának összes színe helyet kapott, s az űrjelenet egy külön kis helyiséget is kapott. Az idegenvezetőnk lényegre törően foglalta nekünk össze, miről szól a mű, noha az ott tartózkodó gyermekek jóformán 12-13 évesek voltak, így még nemigen hallhattak Madách Imréről. A kúriát csodaszépen felújították, s olyan pazar kiállítás nyílt benne, amit bármely nyugat-európai nagyvárosban megirigyelnének. Itt már kétnyelvű feliratok szerepeltek mindenhol, helyet kapott a francia és az angol nyelv is a bemutatófalakon. A szklabonyai kirándulásra maradt legkevesebb idő a feszített menetrend miatt. A vendéglátók ugyanis koncerttel is igyekeztek a kedvünkben járni. A mikszáthfalvi kiránduláskor kiderült, hogy Mikszáth egy másik házban született, amit láttunk, abba 5 éves korától nevelkedett, de azt tekintette szülőházának mindörökké. bemutatták Mikszáth páratlan életművét, személyes tárgyait, novellásköteteinek francia nyelvű fordításait. Az idegenvezető mesélt Mikszáth és Mauks Ilona különleges szerelmi kapcsolatáról, illetve arról, hogy már Mikszáth életében is kisebbségben volt a magyarság szülőfalujában. Mikszáth sikere nyelvének közvetlensége, egyszerűségben, humorosságában, olykor szarkasztikusságában keresendő. A tárlatvezető nagyon lelkes volt, s szívesen hallgattuk volna továbbra is, mert olyan írók villáiban jártunk, hogy az ember abban a pillanatban el sem hiszi, hogy ott van. A gyerekek hihetetlen érdeklődéssel hallgatták az előadást. A buszos kirándulás háromnegyed 6 felé ért véget, s 6 óra körül már az igen ízletes vacsoránkat fogyasztottuk. A szállás rendkívül igényes volt, a szobák faberakásos elemekkel voltak gazdagítva. A hazafelé vezető úton megálltunk Budapesten, s elmentünk Zugligetbe, ahonnan libegővel felmentünk a János-hegyig. Egy rövid erdei sétával pedig elértük a János-hegyi Erzsébet-kilátót, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt Budapestre, valamint az Északi-középhegység egyes vonulataira. (Budai-hegység, Pilis, Börzsöny). Városnéző túránkat a budai Várnegyedben folytattuk, ahol megtekintettük a Budavári Palotát, a Sándor-palotát, a Várkert Bazárt, a gótikus alapra épült reneszánsz Mátyás-templomot, valamint Schulek Frigyes Halászbástyáját, amely pontosan olyan építészeti elvek alapján épült, mint az Erzsébet-kilátó (neoromán). Nagy segítségemre volt az út során Soós Róbertné tanárnő, a 6.b volt osztályfőnöke, valamint Kothencz István úr, aki nélkül a verseny, valamint a fakultatív programok meg sem valósultak volna. Köszönetemet fejezem ki nekik! A felvidéki utunkról a Kárpát Expressz c. műsor is forgatott, amely hamarosan belekerül az M1 műsorkínálatába is.

Bóka Attila