"Minden elolvasott könyv egy újabb megélt élet.” (Lukjanyenko) – Szeptember 8. az olvasás világ
Az első osztályosok ezen a jeles napon rövid beszélgetéssel tárták fel az olvasás jelentőségét. Ezután a tanteremben fellelhető könyveket nézegették a gyerekek nagy élvezettel, melyekből kérésükre egy-egy részlet került felolvasásra.
A másodikosok a következő szöveget értelmezték: „1965. november 17-én az UNESCO szeptember 8-át nevezte ki az olvasás nemzetközi napjává. Céljuk, hogy felhívják az írás-olvasás készségének fontosságára az emberek figyelmét: az írni és olvasni tudás alapvető emberi jog, a tanulás alapköve. 1966 óta minden évben világszerte ünneplik. Az olvasás nem csak tanuláshoz szükséges, hanem kellemes időtöltés is: kikapcsolódás, amelynek során fejlődik az ember szókincse, memóriája, kreativitása. Egyszerre hat a képzeletre és az érzelmekre is.” Végül pedig a kincses füzetükbe rajzoltak egy oldalt. Középre egy könyvet, melyre kedvenc könyvük vagy meséjük címe került, köré pedig az, hogy miért jó olvasni.
Az olvasás világnapjának alkalmából arról beszélgetett a 3/a osztály, hogy milyen érték az olvasni tudás, hogy mennyi minden megismerhető a világból azáltal, hogy ezt a képességet magukénak mondhatják. A nyári olvasmányélmények már olyan élményekhez juttatták őket, melyek maradandóak és ugyanakkor inspirálóak is a jövőre nézve. Az irodalom órát szépolvasás versennyel zárták.
A 3/b osztályosok az olvasás világnapján azokról a szabadon választott könyvekről tartottak élménybeszámolót, egyben könyvajánlót, melyeket a nyári szünetben olvastak. (A legnépszerűbb kötetek Jeff Kinney: Egy ropi naplója, Rachel Renee Russell: Egy Zizi naplója, Berg Judit: Lengemesék voltak.)
A negyedikesek először az olvasás világnapján az olvasás fontosságáról beszéltek, arról, miért fontos az, hogy tudunk olvasni. Majd nyári olvasmányélményüket osztották meg az osztálytársakkal, bemutatták kedvenc könyveiket.
A felsősök könyvajánlóikkal arra ösztönözték társaikat, hogy olvassák el az általuk bemutatott könyvet, három-három olyan érvet írtak, amelyek meggyőzhették társaikat az olvasás fontosságáról. Előzetes feladatként kapták a gyerekek, hogy készüljenek a témához kapcsolódó anyagokkal (ppt.,videó, rajz), melyeket előadva szórakozva gondolkodhattak el az olvasás fontosságán. Az olvasás előtérbe helyezése, népszerűsítése először tanári könyvajánlással, könyvrészletek felolvasásával kezdődött. Ezt követően a tanulók kedvenc olvasmányaik ismertetésével tették színesebbé az olvasás világnapját.