top of page
Keresés

Az iskola védőszentjét ünnepeltük a szünet előtt

  • szike86
  • 2018. okt. 31.
  • 1 perc olvasás

Az idei tanévben is rendhagyó módon ünnepeltük meg Szent Imrét. A tiszteletére szervezett tanítás nélküli napon és az azt megelőző felkészülésen gyarapodtak tanulóink ismeretei az árpádházi boldogok és szentek tekintetében, illetve mindazok az emberi erények, pozitív viselkedési attitűdök kerültek előtérbe, melyek mindennapi viselkedésünk részét képezik. A diákmise után a gyerekek vegyes csoportokban állomásról állomásra vándorolva, egymást segítve, biztatva, támogatva járták végig a kijelölt útvonalat, próbára téve tudásukat, ügyességüket. A csapatversenyt igazgató úr az iskola logójával ellátott ajándékokkal jutalmazta. Összességében elmondható, hogy a nap eredeti célkitűzését teljesítettük: többek, jobbak lettünk a nap végén.

Ezúton is köszönjük plébánosunknak, az SZMK vezetőségének és minden pedagógusnak, hogy munkájukkal hozzájárultak ehhez az élményteli naphoz.

Lelkületben felkészülve kezdhettük meg az őszi szünetet, hogy a pihenés és a halottakra való emlékezés után újult erővel folytassuk a munkát november 5-én.

 
 
 

Comments


Elérhetőség

Címünk

Szent Imre Katolikus Általános Iskola
és Alapfokú Művészeti Iskola

Tel: +3620 256 08 48

Email: titkarsag@szikai.hu 

Zsombó, Móra Ferenc utca 8.

bottom of page