top of page

Tiltott kampánytevékenység az iskolában


2019. október 9-re virradóra az iskola főbejáratára az önkormányzati választáson való szavazás befolyásolására alkalmas kampányfeliratot ragasztottak. A cselekmény súlyosan megsérti a 2013. évi XXXVI. törvény 144. § (2) és (6), valamint a 145. § (3) pontját. Az iskola közösségét mélyen felháborította a cselekedet. A zsombói Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ilyen módon soha nem engedte be a politikát falai közé. Hisszük, hogy tanulóinknak meg kell ismerni a bennünket körülvevő világot – kiemelve a demokrácia értékeit, ezek történetét, jelenét, európai és magyar kontextusait – életkori sajátosságaiknak megfelelően, de ez nem összeegyeztethető az ilyen cselekedetekkel. Ahogy eddig is, úgy a későbbiekben is szívesen biztosítjuk az épület infrastruktúráját a választások technikai lebonyolításához, de ez nem járhat együtt a diákokat is érintő kampánytevékenységgel. Az iskola hirdetőfelületein bármilyen plakát, reklám, szóróanyag, egyéb hirdetés kihelyezése továbbra is igazgatói engedélyhez kötött.


Pálmai Péter igazgató

 

Elérhetőség

Címünk

Szent Imre Katolikus Általános Iskola
és Alapfokú Művészeti Iskola

Tel: +3620 256 08 48

Email: titkarsag@szikai.hu 

Zsombó, Móra Ferenc utca 8.

bottom of page