Az év dolgozója

2019/12/14

2019. december 13-án tartották a zsombói közintézmények karácsonyi ünnepségüket, ahol a hagyományoknak megfelelően Gyuris Zsolt polgármester úr az intézményvezetők felterjesztései alapján kihirdette, kik kapják a közintézményekben az év dolgozói címeket.
Polgármester úr a következő laudációt követően adta át iskolánk díját.
A díjazott már 1991 óta tanít az iskolában. Egy teljesen furcsa életritmus szerint él. Képes önként és dalolva – most így hirtelen nem is tudom, tud-e dalolni amúgy – szóval nulladik órákban versenyre készít fel diákokat, korrepetál és a családi napi műsorra is próbál, ha kell. Igen, korrepetál, mert mumustantárgyakat tanít. Ezért nagy kincs ő nekünk, hiszen a sokszor elvont, nehezen megérthető, főleg nehezen megszerethető természettudományokat hozza közel a diákok szívéhez. Nagyrészt az ő érdeme, hogy Zsombón – szembe menve mindenféle országos trenddel – nem szokás utálni a fizikát és a kémiát.
Az ő érdeme az is, hogy a dél-erdélyi Déva magyar líceumával szoros kapcsolat alakult ki, kísérletező kedvű gyerekeket kísért többször is Dévára, hogy Zsombó is képviseltesse magát olyan fizikaversenyen, amely nemcsak a fizikáról szól, hanem az összmagyarság határokon átívelő együttműködéséről, közös élményeiről. És osztályfőnökként az orotvai kirándulásról még nem is beszéltünk. 
Technika szakosként is hasznosul a közösségünknek: a folyosók ünnepi dekorációjának gyártásában, felszerelésében és leszedésében, valamint a ballagási díszítésben is aktívan közreműködik.
Pontosan tudja, hogy az iskolai lépcsőkön olvasható évszámok a történelemoktatás kiemelt showeleme, ezért még arra is van gondja, hogy a sarkain felkunkorodó feliratokat visszaragassza. Hiszen egy év dolgozója nemcsak attól az év dolgozója, hogy jó órákat tart, magát az iskolát is szívügyének tekinti. Ő pedig vérbeli pedagógus, csupa nagy betűvel. Mivel a díj meglepetés számára, ezért nem hálából, hanem évről évre önzetlenségből süti mindannyiunk örömére a Luca-pogácsát. Idén viszont fogyasszátok az ő egészségére, hiszen az iskolai év dolgozója Tóth Andrea.

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Friss hírek

2020/11/09

Please reload

Elérhetőség

Címünk

Szent Imre Katolikus Általános Iskola
és Alapfokú Művészeti Iskola

Tel: +3620 256 08 48

Email: titkarsag@szikai.hu 

Zsombó, Móra Ferenc utca 8.