Nyári napközis tábor az iskolában

2020/05/20

A kijárási korlátozások részleges feloldásának része, hogy a kormány engedélyezte a napközis táborokat. Ennek értelmében – természetesen Gyuris Zsolt polgármester úrral is egyeztettem, hiszen a rendkívüli jogrendben mindenről tudnia kell, ami a település járvány elleni védekezését érinti – június 29-től augusztus 14-ig megszervezzük hétköznapokon 8.00-tól 16.00-ig a táborokat a következő szabályok szerint:
-  Minden héten minimum 3 pedagógus jelen lesz a táborban.
-  A táborozó gyermekek létszáma nem haladhatja meg a 30 főt, tehát 1 pedagógusra maximum 10 tanuló juthat. Ha a jelentkezők száma ezt a keretet meghaladja, akkor:
1.    munkáltatói igazolásokat fogok bekérni, azok a családok fognak előnyt élvezni, ahol mindkét szülő dolgozik. 
2.    a nyolcadikosok biztosan jöhetnek, ha akarnak, szegényeknek nagyon belerondított az általános iskolás tanulmányaik lezárásába a járványügy.
-  Civil szervezetek nem kapnak sportolási lehetőséget a tornateremben, így könnyebb megoldani, hogy a tanulók párhuzamosan több helyszínen tartózkodjanak.
-Fertőtlenítéssel, ehhez szükséges eszközökkel az iskola felkészül, a pedagógusok a résztvevőknek tartanak a táborok elején higiénés tájékoztatást.
-  Ha egy gyerek beteg, azonnal haza kell mennie.
A szülők osztályfőnökök felé jelzik az igényeket május 29-ig. akik arra is felhívják a szülők figyelmét, hogy ha jelentkezés után a gyermek nem jelenik meg a táborban, és erről előzetesen nem szóltak, a gyermek a nyáron többet már nem is jöhet.
A leendő elsős diákjainkat az utolsó tábori hétre várjuk (augusztus 10-től 14-ig), a leendő elsős tanítók hamarosan felveszik a kapcsolatot a családokkal, hogy ott is megtörténhessen az igényfelmérés.


Pálmai Péter
igazgató
 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Friss hírek
Please reload

Szent Imre Katolikus Általános Iskola
és Alapfokú Művészeti Iskola

Elérhetőség

Tel: +3620 256 08 48

Email: titkarsag@szikai.hu 

Címünk

Zsombó, Móra Ferenc utca 8.