Hulladék ≠ szemét

Figyelemfelhívó kiállításunk nyílt a fenntarthatóság jegyében 2023. március 1-jén.
A fenntartható fejlődés olyan folyamat, amely kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket.
A kiállítás célja, hogy ráirányítsa az érdeklődést a hulladékok újrahasznosítására, tehát arra, hogy a valamire még használható anyagok, ne a szemétbe kerüljenek.
Ismerve a gyerekek kreatív ötleteit (legalábbis kedves tanáraink szerint), nem is tűnt olyan nehéznek, hogy az először szemétnek vélt műanyag, fém-, textiltárgyak új értelmet nyerjenek.
Mi, ötödikesek cipős- és gyógyszeresdobozok, anyagdarabok, kupakok, színes papírok segítségével szobabelsőket alakítottunk ki. Készítettünk bútorokat, kiegészítőket például függönyökkel, tükrökkel, képekkel, párnákkal dekoráltuk ki kis dobozszobáinkat.
A hatodikosok egy egész terepasztalt hoztak létre, egy településrészlet makettjét építették meg, épületekkel, játszótérrel, vízparttal, kikötővel, utakkal, körforgalommal és járművekkel. Külön dicséretet kaptak, mert összetartó csapatként dolgoztak ezen a projekten.
A hetedikesek párban munkálkodtak: hulladékanyagokból különleges szobrokat alkottak. Sokak kedvence volt a tojásait őrző sárkánymama, a New York-i Szabadság-szobor ihlette Szabina vagy Mézeskalács, a cicalány. A pálmát azonban Buksi vitte el, a kutyaeledeles konzervdobozokból összerakott, házából kikandikáló tacskó.
Sokáig dolgoztunk és kemény munkával hoztuk létre alkotásainkat, melyek készítése során sokat tanultunk a fenntarthatóságról és az újrahasznosításról. A győztesekről szavazás döntött. Az iskola minden diákja és dolgozója évfolyamonként külön szavazhatott a legjobbakra, akiket kis ajándékokkal és nagy tapssal jutalmaztunk.
Nagyon örültünk annak is, hogy alsós társainknak és tanárainknak is nagyon tetszettek a munkáink.
5/b osztály
Comentarios