Török Márton lett az év ifjú zsombói művésze

A hagyományoknak megfelelően a zsombói falunapon hirdette ki Gyuris Zsolt polgármester úr, ki kapta az idén az év ifjú zsombói művésze díjat. Végzős tanulónk, Török Márton polgármester úr alábbi laudációja kíséretében vehette át az elismerést:
2018-ban kezdte meg zenei tanulmányait a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. Először az akusztikus gitár volt neki szimpatikus, mivel nem titkolt szándéka az volt, hogy egyszer majd basszusgitározni szeretne. Egy évvel később Földi István András bőgőtanár biztatására áttért a nagybőgőre, hogy céljai eléréséhez közelebb kerüljön.
Marci ekkor alsó tagozatos, negyedik osztályos törékeny fiú volt. Nem mellesleg kiválóan tanult. Könnyen és jól ment neki a tanulás, különösen a matematika, a bőgőzés viszont sok nehézséget okozott, főleg alkata miatt. Eleinte küzdenie kellett a hangszer megszólaltatásáért is.
Marci azonban küzdő típus!
Óráról órára szorgalmasan készült. A Pista bácsi által előirányzott darabokat, instrukcióit pontosan betartva gyakorolta.
Egyre nehezebb akadályokat tudott leküzdeni, egyre komolyabb darabokat kellett neki adni.
A nagybőgő nem egy kifejezetten szólisztikus hangszer, de megyei szóló versenyen is kiemelt arany minősítést szerzett.
Ahogy teltek az évek, hűségesen kitartott a nagybőgő mellett, megszerette, és eldöntötte, hogy klasszikus zenei tanulmányokat szeretne folytatni a nyolcadik osztály befejezését követően is.
Az iskolaválasztásnál Marci tanára és ő maga is mertek nagyot álmodni. Megcélozták a Budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumba való bejutást, ami az ország egyik legelismertebb, vezető középfokú zenei intézménye.
A terveket újabb kitartó munka, alázatos hozzáállás követte. A bőgőzés mellett a közismereti tanulmányokra is figyelt, a központi felvételit kimagasló pontszámmal írta meg.
Zenei felvételijéhez leendő főtárgytanára, Horvát Bence, a Liszt Ferenc Kamarazenekar nagybőgőse is gratulált. Örömmel várják a 2024/25-ös tanévben.
Mindezek mellett idén elkezdett zongorázni, és zenei tehetségének köszönhetően három hónap alatt olyan szintre jutott, hogy a karácsonyi templomi koncerten már megörvendeztethette muzsikálásával a közönséget.
Marcira az egyéb zsombói rendezvényeken is lehetett számítani, zenekari és szóló előadásokban is megmutatkozott.
Ebben a tanévben is hatalmas szorgalmával, kiváló tanulmányi eredményével igazi példakép lehet kortársai és a fiatalabb gyerekek előtt.
Gratulálunk, további szép sikereket kívánunk neki!
Comments