top of page

Giving week 2025 - A legjobbszívű osztály

  • szike86
  • 3 órával ezelőtt
  • 1 perc olvasás
ree

December első hetében megpályáztuk a legjobbszívű osztály címét a Giving week keretein belül. December 1-4. között az 5.b osztállyal apró kedvességgel és meglepetésekkel készültünk mind az iskolában, mind az óvodában. Hosszas ötletelés után az osztály az első napon a takarítók munkáját segítették, ahol 45 percben seprűt, lapátot, portörlő, rongyokat kaptak a kezükbe, így sepertek, felmostak, portalanítottak, mosogattak a tantermekben, közösségi terekben. A második napon két dologgal is készültek, az egyik az 1.a és 1.b osztály megajándékozása volt, apró kis játékokat csempésztek az asztalaikra, majd ezt követően az óvodában meglátogattuk a Hóvirág csoportot, ahol verset mondtak és hegedűltek a kis ovisoknak. A hét többi napján az összes felső tagozatos diáknak “szeretetbefőttet” készítettek, melyből mindenki húzott egy kis jókívánságot vagy bölcseletet.

Nagy köszönet az 5.b osztály összes tanulójának, akik lelkesen várták a meglepetéseik fogadtatását, nagy örömet okozva ezzel az iskola tanulóinak, dolgozóinak és minden más résztvevőnek.


Mérfalvi Zsuzsa

osztályfőnök

 
 
 

Hozzászólások


Elérhetőség

Címünk

Szent Imre Katolikus Általános Iskola
és Alapfokú Művészeti Iskola

Tel: +3620 256 08 48

Email: titkarsag@szikai.hu 

Zsombó, Móra Ferenc utca 8.

bottom of page